A német válogatott

2016. 05. 30. 09:10



Az örök rivális franciák otthonában szeretné a német labdarúgó-válogatott, a nationalelf megismételni az először éppen a franciák által bemutatott bravúrt: aktuális világbajnokként felülni Európa trónjára.


A sikerkapitány, a Brazíliára végre Wundermannschaftot összehozó Joachim Löw az Eb előtt elmerengvén minden bizonnyal elégedetten gondol arra, hogy minden esélyük megvan az újabb aranyra – hogy aztán kisvártatva már ráncok gereblyézzék homlokát.

 

 

A válogatott ugyanis a nagy siker után kissé jóllakottá, dekoncentrálttá vált (mi sem emberibb ennél), „mindössze” 24 gólt termelt a mostani selejtező során (Brazília előtt 36-ig jutott ugyanennyi összecsapáson), és mint ahogyan Löw találóan fogalmazott, olyan bokszolóként teljesítettek néha, aki nagyokat üt ellenfele állára, csak éppen ezek egyike sem ér KO-t. Ellenben beszedtek néhány gyomrost: a vb-döntő „visszavágóján” kikaptak odahaza az argentinoktól, de ennél jóval kellemetlenebb volt a selejtezőcsoportban a lengyelek és az írek által szabott zakó – felkészülési mérkőzéseken pedig az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia is megtréfálta őket.

A német Kicker szaklap minimum az elődöntőbe várja a nemzet csapatát, hiszen minden csapatrészbe akad legalább egy klasszis játékos, ráadásul a német hagyományoknak megfelelően most is két klub (az „örök” Bayern München mellett újfent a Borussia Dortmund) játékossora adja a keret gerincét, pár exszel megtűzdelve, sőt mindkét csapat játéka hasonló elvekre – labdabirtoklás, letámadás és gyilkosan gyors attakok – épül.

A gyengébb eredmények a felkészülések során ide, a klubcsapatok korai európai búcsúja, alapemberek sérülése vagy formahanyatlása oda, a németek nagyon jól tudják, nem márciusban vagy májusban kell tornát nyerni, de még csak nem is júniusban. És ugyebár Gary Lineker...

„Hiszem, hogy sikeres Eb-t zárunk, még ha szerintem a vébé fontosabb volt is. Számomra a kontinenstorna csupán egy fázis két vb között, amikor ki lehet próbálni, hogy melyik fiatal állja meg a helyét a csapatban. A mostani Eb-n meg egyébként is túl sok a résztvevő, esett a színvonal” – így a nagy kritikus Paul Breitner, az egykori zseniális labdarúgó.

 

 

forrás: Nemzeti Sport Online