Itt van a magyar válogatott Eb-meze

2016. 05. 19. 09:30



Hivatalosan is bemutatták a magyar futballválogatott Eb-mezét, amelyben először pénteken, Elefántcsontpart ellen lépnek pályára, majd Németország ellen június 4-én, aztán már Bordeauxban, Ausztria ellen, éles meccsen. Az új mezeket a szigorú tekintetű Dzsudzsák Balázs, a modellnek sem utolsó Nagy Ádám, az agyontetovált Lovrencsics Gergő, Gera Zoltán és Juhász Roland mutatták be.


Az első számú mezen az előzőekhez képest  némi változás figyelhető meg, a meggypirostól mintha elindultunk volna a meggybordó irányába, ami mindenképpen dicséretes előrelépés. Arról azonban már élénk vita bontakozott ki a szerkesztőségben, hogy a mez karján és az alján látható zöld csík jól néz -e ki, és bár nem alakult ki konszenzus, nekem ez is tetszik. Kicsit mintha a portugálok mezére próbálna meg reflektálni, amelyen szintén feltűnik a zöld sáv. Legalábbis régebben.

Szintén apró, de fontos része a meznek hátul, a nyakszirt alatt felvarrt Magyarország felirat, amelynek az ötletét minden bizonnyal a hokiból vették át, először ugyanis a jégkorongosok szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy angolul szerepeljen az ország neve, és a mezen a Hungary feliratot Magyarországra váltották.

Mindent egybevetve, ha a magyar válogatott ebben a mezben veri a világot , nem kell szégyenkeznünk, még úgy sem, hogy teljes alakos fotót egyik játékosról sem küldtek, meglehet, a sportszár még nem készült el. Az lesz vajon a meglepetés?

Na és mit mondtak a mezről a játékosok?

„Ha a mellizmaid rendben vannak, akkor szépen kiemeli azokat az új mez, ami az ellenfelekkel szemben is jól jön” – mondta Lovrencsics Gergő.

„Számomra a legkedvesebb újítás, hogy a nemzeti színeink mindegyike megjelenik az új mezen. Eddig a felsőn nem, csupán a sportszáron jelent meg a zöld szín. Elsőre szokatlan volt még a szurkolói szavazás során, de jól sikerült!”– mondta Juhász Roland.

A magyar válogatott mezeit péntektől a Groupama Arénában és az Adidas kiemelt partnereinél lehet megvásárolni.

Forrás: index.hu